A harmadik világ legifjabb generációiról már számos film készült. Ezek közös jellemzője, hogy hatásukra a néző viszonylag ritkán érzett kényszert rá, hogy a Don’t Worry, Be Happy-t fütyöréssze. Nos, ebből a szempontból a Kafarnaum sem kivétel, az ultranyomasztó képsorok mellett azonban a katarzis sem marad el.
A helyszín napjaink Libanonja, ahol egy cseppet sem sablonos bírósági tárgyalásba csöppenünk: a 12 éves Zain – aki késelésért a fiatalkorúak börtönébe került - éppen szülein készül jogi elégtételt venni, mégpedig azért, mert világra hozták őt. Majd lassan kibontakozik a teljes történet: a szülőkre kizárólag biológiai értelemben érvényes az „apa” és az „anya” titulus, kiváltképp, miután 11 éves lányukat képesek feleségül adni perverz emberkereskedőnek. Zain pedig – akibe több szeretet és felelősségtudat szorult, mint a felnőtt társadalomba együttvéve, úgy dönt, hogy egy élhetőbb országban kezd új életet. Csakhogy ehhez embercsempészekkel és irathamisítókkal kell kapcsolatba kerülnie, miközben egy egyedülálló anya is rá van utalva segítségére.

A Kafarnaum egyik legnagyobb pozitívuma, hogy több erkölcsi és társadalmi problémát is körbejár, ugyanakkor a legkevésbé sem érezzük azt, hogy Nadine Labaki rendező és (társ-)forgatókönyvíró csapongana vagy elveszne a részletekben. A direktor jó arányérzékéről tanúskodik az is, hogy miközben fájdalmasan szemléletesen mutatja be a libanoni nyomort, rendszeresen megsimogatja a néző lelkét – ügyelve arra, hogy a mozi egy pillanatra se váljon giccsessé. Jóllehet a központi témát – mely nem más, mint az embercsempészet a harmadik világban – többen körüljárták, legutóbb pl. Garth Davis az Oroszlán című filmben. Azonban Kafarnaum azon jóval szerteágazóbb tematikával bír: sokat markol, de azt maradéktalanul meg is fogja, és óhatatlanul odaszegezi a nézőt a moziszékbe. A Cannes-i Filmfesztiválon a filmet negyedórás ováció fogadta – mondhatjuk, hogy teljesen megérdemelten.
Mi a TV GO? Egy szórakoztató portál, ahol filmeket, sorozatokat és tévéműsorokat nézhet, friss hírekkel és filmes cikkekkel kiegészítve. Mindez bárhol, bármikor, bármilyen regisztrált készüléken (számítógép, okostelefon, tablet, okostévé). Regisztráljon, és válogasson a TV GO kínálatából!
