A horror univerzum következő darabja, ami valamilyen szinten kitűnik a tömegből.

Számtalan horrorfilm érkezik a mozikba manapság. Ezek többnyire mind valamilyen démon vagy szellem köré épülnek, de mégis tömegeket mozgatnak meg. Talán a leghíresebbek ezek közül a Démonok között és Annabelle sorozatok, amik Ed és Lorraine Warren igaz történeteit dolgozzák fel.

Aki nem ismerné a sztorit: Ed és Lorraine egy házaspár volt, akik paranormális esetekkel foglalkoztak. Rengeteg ilyennel találkoztak életük során, és a megoldott ügyek kultikus tárgyait a saját pincéjükben zárták el. Ezek történeteit dolgozzák fel a James Wan által írt vagy rendezett filmek.

Az Annabelle baba az egyik legijesztőbb ügyük volt, ugyanis sosem találtak rá logikus magyarázatot, és nem is tudták bebizonyítani, hogy csak csalásról van szó. A baba, akinek a testébe egy gonosz démon költözik, magától változtatja a helyét és terrorizálja a körülötte lévőket, hogy egy lelket szerezzen magának.

A 3. részben nem a házaspáron van a hangsúly, hanem a gyerekükön Judyn. Warrenék elutaznak, ezért a bébiszitterre, Mary Ellenre hagyják a kislányt, akit egyébként a Jumanjiból ismert Madison Iseman alakít. A lány áthívja egy barátnőjét is, aki majdnem végzetes hibát követ el: kontaktust akar teremteni halott apjával, ezért lemegy Warrenék pincéjébe. Mindenhez hozzáér, és végül kiengedi Annabellet a vitrinből, amivel rászabadítja a gonoszt a házra. A cselekmény innentől kezdve a kis Judy és a tinilányok körül forog, hogy képesek-e megküzdeni a gonosszal és túlélni az éjszakát.

Rengeteg hibája van a filmnek, ami miatt elbukik, de akadnak azért pozitívumok is. Az egyik ilyen például maga a környezet. Elképesztően jól sikerült atmoszférát teremteni, és ezáltal egy nyomasztó hangulatot felhúzni a film köré. A félhomály és a sejtelmes fényekkel való játék nagyon jól áll a filmnek és ügyesen bánnak vele. Ezen kívül sajnos sok helyen sablonos és unalmas.

Az „egyik pillanatban ott van, a másikban már eltűnik“ közhelyet annyiszor alkalmazzák a film első felében, hogy konkrétan már unalmassá válik. Előre lehet tudni, hogy mikor fog megjelenni vagy eltűnni valami a szobákból. Emiatt sajnos sokat veszít ijesztő jellegéből, még ha adott esetben nem is a puszta rémisztgetés a cél.

Inkább csak sejtelmesen nyomasztó szeretne lenni, mintsem ijesztő, ami néhol meg is valósul. Jump scare-ek épphogy akadnak, de azok sem erősek, ami nem is baj mert épp elég film épül csak is erre, ráadásul Gary Dauberman rendezésén látszik is, hogy szándékosan nem erre akarta kihegyezni. Ezért jár a piros pont.

Azonban, ami miatt nem jár, az az unalmas cselekmény. Természetesen nem egyszerű egy házon belül izgalmas jeleneteket összehozni, pláne, hogy a műfajon belül már nem egy ilyen mozi született, de ha már az atmoszféra ilyen jól összejött, érdemes lett volna egy kis figyelmet szentelni arra, hogy ne legyen ilyen unalmas. A tempó lassú és vontatott és emiatt nagyon sok helyen nem működik

 

Egy üdítő film lehet volna az unalmas horrorok között, ami szakítva hagyományaival nem a jump scare parádé világába kalauzol, de sajnos átesett a ló túloldalára és egy unalmas, középszerű mozi lett.

Ettől függetlenül egyszer mindenképp érdemes megnézni, mert kevés olyan film van, ami képes ilyen szinten fent tartani a nyomasztó atmoszférát és ábrázolni azt egy képernyőn vagy vásznon keresztül. Garantáltan meglepetés lesz.

Ha kedvet kaptál a legújabb Annabelle-hez akkor nézd meg Filmek neked ajánlatunkat.

Fotó: New Line Cinema