Filmünk megtekintésekor nem csupán egy sima mozifilmre, de egy ingyenes pszichológiai fogadóórára is belépőt váltunk.
Többeket hallottam elégedetlenül nyilatkozni James Gray és Ethan Gross filmjével kapcsolatban, mert „bezzeg az Interstellar és a Gravitáció”. Meg kell adni, hogy az Ad Astra – Út a csillagokba valóban nem egy látványos, de még csak nem is különösebben akciódús történet, és még OKJ-s kvantumfizikus sem lesz tőle az ember a vetítés 2 órája során.
Az Interstellar maga egy örjöngő feketelyuk, amiben sikító anyagként vesztünk oda. Hihetetlenül ösztönző és látókör tágító alkotás volt, ami után hetekig csak a párhuzamos síkokban ragadt énjeinkre tudtunk gondolni. A Gravitáció már egy jóval könnyebb űrkaland, ami nálam inkább egyfajta filozófia házi feladatként jelent meg a filmes élményeim polcozatán. A hazai mozikban még elcsíphető Ad Astra viszont csak űrtémájában hasonlít ezekre, és egy teljesen váratlan húzással alkot valami nagyszerűt.
Az Ad Astra sztorija a nem is olyan távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már megvívta a maga háborúját a felolvadt Sarkvidékért, meghódította a Holdat, bázisaként használja a Marsot, és csápjaival már a Neptunusz gyűrűinél legyeskedik. Ebben a világban él Roy McBride asztronauta (Brad Pitt), akinek édesapja (Tommy Lee Jones) az intelligens földönkívüli élet kutatásának reményében indult el a végtelenbe. Eközben a Földet rejtélyes természetű kozmikus hullámok bombázzák, ami az űrhivatal szerint Roy eltűnt apjának szabotázsa. Hősünket végül felküldik a Marsra, hogy eszközként használják fel az öreg villámgyáros elleni hajtóvadászatban. Filmünknek csak egy töredéke játszódik a Földön, sokkal inkább a Hold, a Mars és a külső Naprendszer szolgál a történet játszótereként.
Csakhogy élményeim szerint az Ad Astra valójában nem a világűrben, hanem sokkal inkább Roy belső galaxisában, pontosabban mindannyiunk belső galaxisában játszódik.
Roy egy erősen traumatizált felnőtt, akit borzasztóan megviselt űrkutató édesapja elutasítása, és valójában mi ennek a belső kavarodásnak lehetünk a szemtanúi a Naprendszeres metaforán keresztül. Ha még nem láttad a filmet, akkor okvetlenül pótold, és ne olvasd tovább ezt a rövid beszámolót, mert a gif után szpojlerrel teli bekezdések következnek!
Köszönöm, hogy továbbra is velem és a gondolataimmal maradtál! Hálámat most gondolatokká fogalmazom, melyeken keresztül megpróbálom átadni, hogy szerintem mit is láttunk valójában.
A Föld maga Roy személye, akit különös hullámok (szorongás) gyötörnek egy ismeretlen, megfoghatatlan okból kifolyólag. Azt tudjuk, hogy ennek a káros és zaklatott állapotnak valószínűleg az apjával ápolt kudarcos viszony lehet az oka. Roy boldogtalan, nem fér hozzá az érzelmeihez, de megpróbál elmozdulni valamerre. Esetünkben az expedíció maga a terápia. A hősünkben élő sérült kisfiú először csak kisebb, majd egyre nagyobb sikerrel merül alá a sebző kapcsolat megértésében, és közben óriási erőket mozgósít arra a belső utazásra, amely során meghatározó felismerésekre tesz szert. A Hold gyarmatosítása, az "égi sajt" elplázásítása lényegében egy megerősítés abban, hogy az ember a legmesésebb környezetben is csak a saját problémáit látja visszaköszönni. Egyszerű az üzenet: a körülöttünk lévő világ minőségét mindig belső érzelemvilágunk határozza meg. És az megvan, hogy az utazáskor felajánlott gyógyszert végül visszautasította?
A marsi események a gyógyulás azon fázisát mutatják be, amikor Roy már elég erős ahhoz, hogy rámeditálhasson a bántalmazó kapcsolatra. Elfojtott érzései felszakadnak, és miután megdőlt az isteni szülő mítosza, elegendő indulat szabadul fel benne ahhoz, hogy tovább haladjon a fájdalmas belső munkával.
A Neptunusz jeges világában történik meg a valódi kapcsolatfelvétel, a szembesítés, a vádaskodás, a megértés és az elengedés. A dokkolás ugye elsőre nem sikerül. Nem is sikerülhet, hiszen az érzelmi kapcsolódás a valóságban sem történt meg. A kövekkel való harctól kezdve a bomba elhelyezésén át, az apjával folytatott párbeszédig minden a gyógyulás kritikus és egyben legnehezebb szakaszára utal. A kábel kioldozása és az eldugott bázis felrobbanása a lelki zsibbadtság alól való felszabadulás fényjátékát mutatja. Ezzel Roynak erő és lehetőség adatik az újrakezdésre.