Hollywood sem immunis a covid-19-el szemben.
Csúszik az Elvis-film
Tom Hanks jelentette be az interneteken, hogy felesége és ő is elkapták a koronavírust, így most kényszerpihenőre mennek. Ez persze rossz hír, főleg, hogy egyikük se nagyon fiatal már, és a Vovid-19 pont az ő korosztályukra - és a náluk is idősebbekre tud igazán veszélyes lenni. Kisebb, de azért létező bosszúság, hogy a Baz Luhrmann rendezésében készülő Elvis Presley-film forgatása is leáll emiatt, mivel Hanks alakítja az énekes menedzserét.
Megvan a Disney élőszereplős Pán Péterének főszereplői
Igen, ebből is készül, egy jobb híján élőszereplősnek nevezett film, amiben persze több CGI lesz, mint bármi élő. A film címe egyébként Peter Pan & Wendy, amiben Wendy-t nem más, mint Milla Jovovich és Paul W.S. Anderson közös gyereke, Ever Anderson alakít majd. Pétert pedig az angol sorozat, The Reluctant Landlordból ismert Alexander Molony alakítja majd. A Peter Pan & Wendy az eredeti 1953-as animáció újrázása lesz, ami J.M. Barrie regénye alapján készült. Ez természetesen nem az első élőszereplős próbálkozás, 2003-ban Steven Spielberg forgatott filmet Pán Péterről Hook címmel, amiben Robin Williams alakította az addigra már felnőtté váló Pán Pétert.
Kumail Nanjiani kipattintotta magát és híres jeleneteket kreált újra
A Szilícium-völgyben megismert Kumail Nanjiani többé nem egy aputestű kocka testében él tovább, beválasztották ugyanis Marvelék az Örökkévalók közé, ennek megfelelően pedig elég durván kigyúrta magát. A Men’s Health magazin pont ezért választotta őt aktuális címlapfiújának, hogy egyrészt megmutathassa új testét, másrészt beszéljen az életmódváltásról és az edzésről is. Na meg azért is, hogy újraalkothassák vele a híres izmos férfiakat tartalmazó jeleneteket. Így bújt Wolverine, John McClane, Patrick Bateman és Maverick bőrébe. Őszig kell várni, hogy vadiúj testét a Marvel-univerzumban is bemutathassa, ő játssza ugyanis Kingo Sunent az Örökkévalókban.
Now that @kumailn has successfully completed his stunning transformation from @SiliconHBO nerd to @Marvel superhero, we asked the actor recreate a few other iconic (cut/ripped/jacked/swole) roles:
— Men's Health Mag (@MensHealthMag) March 10, 2020
- Wolverine
- John McClane
- Maverick
- Patrick Bateman https://t.co/9GNEWUAMgo pic.twitter.com/7jAqdjHECk
Star Wars-gonosszal erősít a Loki-sorozat
Szépen lassan alakul a Disney+-ra készülő Loki-sorozat stábja – Tom Hiddleston mellett Owen Wilson és Sophie Di Martino és játszik benne -, most újabb név szivárgott ki, igaz, még nem erősítették meg: Richard E. Grant csatlakozhat a stábhoz, aki a Skywalker korában Pryde rendfőtábornokot alakította. Arról semmi konkrétum nincs, hogy kit is fog játszani a sorozatban, de nem is meglepő, Lokin kívül szinte mindenki szerepét homály fedi egyelőre. Grantnek egyébként már volt egy Marvelközeli élménye: a Logan-Farkasban alakította Dr. Zander Rice-t. A sorozat valamikor 2021 elején érkezhet – a Disney-től épp leköszönő vezérigazgató, Bob Iger ezt szerdán lengette be a részvényeseknek tartott megbeszélésen.
Illusztráció: Tencent Pictures
