TVGO Magazin

Ezért intett be Heath Ledger a 2006-os Oscar-gálának

Ezért intett be Heath Ledger a 2006-os Oscar-gálának

A 2006-os Oscar-ceremónia után visszatérő téma volt, miért nem vett részt Heath Ledger az ünnepélyen, miközben a Brokeback Mountain több díjat is begyűjtött. Filmbéli partnere, Jake Gyllenhaal 14 év után kitálalt.

Gyllenhaal egy friss interjúban elárulta: Ledgert halálosan idegesítették a filmet övező viccelődések, ezért – inkább saját nyugalma érdekében, mintsem tüntetőleg – távol maradt a 2006-os díjátadó ünnepélytől. (Mint ismeretes, az Oscar-gálákon nem ritka jelenség, hogy egy-egy színész-komikus nem éppen PC nyelven fogalmaz.) Gyllenhaal így mesélt erről: „Emlékszem, abban az évben előre szóltak nekünk, hogy Brokeback Mountainról elhangzik majd néhány poén. Én úgy voltam vele, hogy nekem mindegy, benne vagyok, de Heath azt mondta: számomra ez nem vicces, és nem akarom, hogy ezzel poékodjanak.”

A Brokeback Mountain végül nem úszta meg: a gála kezdetén egy videóbejátszásban egy, a filmben látott sátorhoz hasonló objektumot láthattunk, melyből a két házigazda, Billy Cristal és Chris Rock hangja szűrődött ki. A két színész pedig ezt mondta a közönségnek: „Bocsi, nem tudunk részt venni a műsorvezetésben, ugyanis felettébb elfoglaltak vagyunk” – utalva ezáltal a film nagy vihart kavart szerelmi jelenetére.

Ez is érdekelhet