Egy jó horror arról ismerszik meg, hogy vagy már az első néhány percben történik benne valami velejéig hatoló borzalom, ami miatt nem bírod kikapcsolni a tévét, vagy legalább a sötét hangulat kitart a film végéig. Jó esetben.
A Fekete ruhás nő című filmben a rémséges és megrázó esemény már az első pár percben bekövetkezik, ami miatt végül is leakarsz ülni megnézni. Mert hát kit ne hozna lázba, ha in medias res kezdéssel három kislány, hipnotizált zombie módjára feláll a játéka mellől és kisétál az emeleti ablakon?
Ehhez adódik hozzá Harry Potter, akarom mondani Daniel Radcliffe karaktere, aki nemcsak, hogy főszereplő, de még egy fiú gyermekre is szert tesz a filmben. Az ügyvédet játszó Radcliffe, az Edward kor Londonjában találja magát. Özvegy apaként próbálja meg eltartani fiát, amikor is befut egy átlagosnak hitt eset. El kell adnia egy házat, ami egy idős asszonyé volt egy elszigetelt és elhagyatott helyen. Arthur - az ügyvéd - a kietlen vidékre aló megérkezésének első pillanatától kezdve rideg fogadtatásban részesül,, a helyiek pedig mindent megtesznek azért, hogy ő mielőbb elhagyja a környéket. Arthur azonban eltántoríthatatlan a céljától, hogy rendezze az idős nő hagyatékát, főleg azért, mert főnöke finoman megpendítette, hogy ha másként tesz, elveszítheti a munkáját. Arthur tehát becuccol az elhagyatott házba, hogy ott elvégezze a munkáját. A dolgok azonban elég hamar baljós fordulatot vesznek, amikor is a férfi hangokat, zajokat, sikolyokat kezd el hallani az üresen kongó, magányos házban, ami egyébként csak apálykor érhető el úton. Ezek után, ha ez még nem volna elég, találkozik egy fekete ruhás nővel is. Azzal a bizonyos fekete ruhás nővel, akiről baljós legendák terjengenek a környéken és akitől mindenki retteg. Arthur a rendőrségen be is jelenti az esetet, hogy a ház mégsem olyan lakatlan, mint azt ők gondolják, de senki sem hisz neki. Eközben egy kislányt visznek be testvérei az örsre, aki lúgot ivott és aki Arthur karjai között hal meg. Ezek után már valahogy ő sem érzi úgy, hogy maradása volna a vidéken, de a munkát el kell végeznie.
S hogy mi az oka annak, hogy mindenki szeretné távol tartani a birtoktól az ügyvédet? Nos a fekete ruhás nő szelleme. Arthurnak egyetlen ember hajlandó segíteni a vidéken, egy Sam nevű férfi, aki a vidék leggazdagabb birtokosaként éli életét megbolondult feleségével. Egy közös vacsora alkalmával tudja meg Arthur, hogy a pár fia fulladásos halált hal a mocsárban, amibe a felesége teljesen beleőrült. Azt hiszi, hogy a fia szelleme rajta keresztül üzen a világnak, fogadott gyermekei pedig egy kutya ikerpár.
A város eközben Arthur ellen lázad, de ő még mindig nem érti, hogy miért ő a felelős mindenért? Nos, egy mendemonda szerint, egy fekete ruhás nő szelleme járja a vidéket, aki saját halott gyermeke miatt szellemként itt rekedt és bánatában sorra öli a helyi gyerekeket. Arthur éjszakai ügyelete során fura levelekre bukkan, amikből megtudja, hogy a ház elhunyt tulajdonosának, Alice Drablownak volt egy mentálisan zavarodott nővére, akiről Alice úgy gondolta, hogy nem alkalmas gyereknevelésre, ezért elvette tőle a fiát, legalábbis Jennet szerint. A levelekből végül az is kiderül, hogy a fiú belefulladt a mocsárba, Jennet pedig a házban elkövetett öngyilkosságáig Alice-t hibáztatta, amiért ő csak a saját életét mentette, a fiát pedig hagyta megfulladni.
A fináléban aztán Arthur ismét hangokat kezd hallani a házban, a fiú szobájából, az ablakban pedig meglátja a fekete ruhás nőt is. A sokadik tragikus haláleset végül ráébreszti Arthurt, hogy ki is valójában a fekete ruhás nő és miért kergeti halálba a város lakóinak gyerekeit?
A fekete ruhás nő nem más, mint Jennet, Alice testvére, aki a fia szobájában akasztotta fel magát miután gyermeke a mocsárba fulladt, ennek gyászát pedig sohasem tudja feldolgozni. A legenda szerint pedig, ha valaki megpillantja a fekete ruhás nőt, akkor ott egy gyermek, tragikus körülmények között életét fogja veszíteni. És mivel Arthur elég sűrűn meglátja ezt a kicsit sem bizalomgerjesztő hölgyet, borítékolható, hogy a városka lakóinak gyermekei szépen sorjában hullani kezdenek majd. Ezután eszébe jut Arthurnak, hogy az ő fia is hamarosan a városba fog érkezi és ezáltal ő is Jennet áldozatainak sorát erősítheti, ha csak Arthur meg nem töri az átkot. Ehhez eltökéli, hogy megkeresi a halott fiú testét a mocsárban, hogy Jennet lelke végre megnyugvást találhasson. A terv jól is hangzik, azt kivéve, hogy Jennet sosem fog megbocsátani testvérének tettért, vagyis az átok ezáltal megtörhetetlenné válik, Jennet célpontja pedig nem más lesz, mint Arthur fia, Joseph. Arthur végső elkeseredésében megkísérli a halott fiú testét anyja mellé tenni a sírban, de még ezek után sem törik meg az átok. S hogy mi lesz végül Arthur fiával? Ez az a kérdés, amire a választ a film utolsó percéig kell keresnünk.
Illusztráció forrása: CBS Films
