Bejelentkezés

Ha már regisztráltál, csak lépj be!

Regisztráció nélkül is be tudsz lépni, ha rendelkezel t-online.hu, t-email.hu, vagy freemail.hu email címmel, és megadod az ehhez tartozó jelszavad.

Regisztráció

Regisztrálj és élvezd az előnyöket:

  • Válassz több száz film és sorozat közül
  • Nézz élő tv-műsorokat számítógépen, táblagépen vagy okostelefonon

Első belépés a TV GO-ra

Rendszereink szerint már rendelkezel t-online.hu, t-email.hu vagy freemail.hu email címmel, vagy korábban Telekom szolgáltatás igénybevételéhez email címeddel regisztráltál már, így most nem kell regisztrálnod. Mivel még nem használtad a TV GO szolgáltatást emiatt a TV GO használatához kérjük, fogadd el a felhasználási feltételeket!

„Ha nem vagyok leterhelve, pánikolni kezdek” – Lévai Balázs-interjú

  • TV GO
  • 2017. 08. 03., 15:20

Lévai Balázs neve olyan tévéműsorok kapcsán vált ismertté, mint a Dob+basszus, a Nyugat 100 vagy a Magyar Dal Napja 2010. Később olyan zenés filmek rendezői és/vagy produceri teendőit végezte, mint az Engedem, hadd menjen, az Örökké Tank vagy legutóbb, a TV GO-n is elérhető, #Sohavégetnemérős. Az említett munkái mellett jövőbeli terveiről, pl. a Lovasi András-életműkoncertről és ősszel megjelenő könyvéről beszélgettünk vele tavasszal.

Hogyan lett belőled producer?

Elég régóta dolgozom zenekarokkal, illetve 2005-től 2010-ig zenés témájú tévéműsorokat is csináltam. Már ekkoriban elkezdtek foglalkoztatni olyan kérdések, hogy mitől működik egy dal, milyen kulturális beágyazottsága van és vajon megvan-e benne az a potenciál, hogy sláger legyen belőle. Később aztán elkezdtek felkérni nagyobb feladatokra, koncertek rendezésére és kitalálására. A magyar zenei piacon általában nincs a zenekarok mellett külön tanácsadó vagy művészi segítőtárs, ennek pedig legegyszerűbb oka a pénzhiány. Egy Syma Csarnok-, egy Aréna-fellépés vagy egy Sziget nulladik nap-kaliberű nagyobb esemény azonban olyan speciális erőfeszítést igényel a zenekaroktól, melyekre alapvetően nincsenek felkészülve. Ilyenkor van szükség egy külső emberre, aki kitalálja a látványelemeket, a setlistet, illetve, hogy milyen szakaszokra osztják a koncertet. Egyébként a nyugati piacon ez egy létező pozíció, art directornak hívják. Első hasonló munkám a Kispál és a Borz 2010-es búcsúkoncertje volt, ami előtt Lovasival összeválogattunk 70-80 dalt, melyből végül megszületett a koncerten elhangzó 30 szerzemény.

Hasonló helyzetben milyen szempontok alapján szelektáltok a dalok közül?

Lehet, hogy nem lesz túl művészi, amit mondok: ez a munka hasonló ahhoz, mint amikor egy projekten dolgozol. Minden koncertnek ugyanúgy lehet saját briefje, akárcsak egy kampánynak. Az alapvető kérdés mindig az, hogy mi a célunk az adott fellépéssel. Most éppen a november 11-i Lovasi 50 koncertet beszéljük át. Mire ebbe a projektbe bekapcsolódtam, már Bandiék kitalálták a fő gondolatot: az első 50 év legjobb dalai. Itt viszonylag egyszerű volt a koncepció: nézzük meg, melyek azok a számok, melyeket semmiképp nem lehet kihagyni! Ezzel szemben pl. a Csík Zenekar nagyszínpados Sziget-koncertjén azon kellett gondolkodnunk, hogyan szólal meg egy népzenei zenekar hasonló környezetben dob és basszusgitár nélkül. Ilyenkor tehát nem arról van szó, hogy az én fejemben megszületik egy lila köd, amit majd elfogadtatok a többiekkel. A tervezés mindig közös feladat.

Koncertfilmek esetében él egy végső koncepció a fejedben arról, mit szeretnél látni a képernyőn?

Ez sokkal inkább dokumentumfilmes munka, ami komplexebb, nehezebb dolog és másfajta tervezést igényel. A hasonló filmek esetében nagyon nem szeretem, ha a rendező bele akarja erőltetni a saját gondolatait az adott zenekaron keresztül vagy épp teljesen mást mutat, mint amiről a csapat szól. A Tankcsapda esetében pl. nagyon nehéz lett volna egy leleleplező botrányfilmet csinálni, mert tőlük távol áll a balhé. A Tankcsapda-film egy hagyományos road movie lett: én persze azért bíztam benne, hogy lesz némi vita vagy összeveszés, de ilyesmire egyáltalán nem került sor. Ugyanakkor sikerült belőlük olyan dolgokat is megmutatni, melyet kívülállók más helyzetben nem nagyon láthattak.

Mennyire tudtak a kamera jelenlétében természetesen viselkedni és önmagukat adni?

Ez egy fontos kérdés, Lukács Laci ugyanis egy iszonyú profi és tudatos rocksztár, aki nagyon kontrollálja magát ezekben a helyzetekben – sajnos. Ebből pedig nagyon nehezen sikerült őt kimozdítani. De végül kénytelen voltam elfogadni, hogy ő ilyen fazon, a másik két srác sokkal lazább ebből a szempontból.

A koncertfilmekhez képest mennyiben volt más jellegű munka a hat különálló szkeccsből álló Sohavégetnemérős?

Totálisan. Eleinte gondolkodtam rajta, hogy a rendezői munkát is én végzem, de aztán rájöttem, hogy ez a film producerként is rengeteg energiámat le fogja kötni. Egyrészt, mert ez nem egy filmalap által támogatott produkció, tehát a pénzt nekem kell összeszedni hozzá. Másrészt pedig én már az ötvenhez közelítek, ez a mozi pedig a fiatal generációnak szól, tehát rendezőként is ennek a korosztálynak kellene dolgozni rajta. Ezért leginkább harminc körüli rendezőket, forgatókönyvírókat, operatőröket kerestem fel. A produceri munka nagyon összetett volt: a pénzszerzés mellett egyeztetnem kellett Tiszeker Dani rendezővel, a forgatókönyvírókkal, ott kellett lennem a helyszínek kiválasztásánál és gyakorlatilag az összes forgatási napon, ahol a kreatív munkában is részt vettem. Azt kell mondanom, nagyon szerencsés voltam ezzel a csapattal, mert iszonyatosan jól dolgoztunk együtt.

Mennyire voltatok elégedettek a film fogadtatásával?

A kritikai fogadtatása megdöbbentően jó volt, még a legkritikusabb portáloktól is érkezett dicséret. A Filmakadémia-tagok szavazatai alapján pedig bekerült az év öt legjobb magyar filmje közé, ami már azért is nagy szó, mert független produkcióról van szó. Sőt, Jakartában is beválogatták a legjobbak mezőnyébe. Hogy ott mit értenek a Wellhellóból, az számunkra rejtély, de mindenesetre jólesett az elismerés. (nevet) A varsói Magyar Filmtavaszon is nagyon jó volt a fogadtatása, a szkeccsek nagyon jól működtek, a lengyel nézők vették a poénokat. A hazai nézőszám negyvenezer felett jár. Nyilván az időzítés lehetett volna szerencsésebb, ugyanis decemberben jöttünk ki, mikor is a filmnek a Harry Potterrel és a Star Warsszal kellett „megküzdenie.” De így sincs okunk elégedetlenségre.

Várható, hogy lesz még közös munkátok a Sohavégetnemérős alkotóival? Esetleg elképzelhetőnek tartod, hogy a Wellhello után más zenekarokat is bevonjatok egy-egy filmbe?

Ha arra gondolsz, hogy tervezünk-e Halott Pénz- vagy Punnany Massif-filmet, már csak azért sem, mert óhatatlanul önismétlés jellege lenne. A stábbal vannak további terveink, sőt, a szkeccsfilmes, több szálon futó formát is továbbvinnénk, de a történetet nem zenekarokra hegyeznénk ki.

Ezáltal a zenei jellegű munkásságod is háttérbe szorul?

Csak részben: készülök a novemberi Lovasi 50 koncertre, továbbá a 10. Fishing On Orfű fesztiválra is hivatalos vagyok amolyan „díszdoktorként”, ahol beszélgetéseket rendezek. Ezen kívül egy könyvön is dolgozom, ami abszolút zenei témájú lesz. Egy általam kitalált zenekarról szól, a benne taglalt sztorik azonban nem annyira fiktívek. Megannyi sztorit és anekdotát felhasználok, mely létező csapatokkal esett meg az elmúlt húsz évben, ám sajnos senkit sem nevesíthetek. A címe Beállás lesz, és remélhetőleg még idén ősszel megjelenik.

Hogy tudsz egyszerre ennyi mindennel foglalkozni? Nem szükségeltetik ehhez némi munkaalkoholizmus?

Mostanában vettem észre magamon, hogy ha nem vagyok leterhelve, pánokolni kezdek (nevet). Ez nyilván alkati sajátosság, de személy szerint akkor tudok jól működni, ha sok feladatom van. Az ezzel a munkával járó szabadúszás látszólag egy vagány dolog, de képes rátelepedni a szabadidődre is. Egy ideje már tudatosan figyelek arra, hogy hétvégén kevesebbet üljek gép előtt. Ezzel együtt sem nevezném magam munkaalkoholistának: ha szereted azt, amit csinálsz, akkor sokkal kevésbé érzed megterhelőnek. Ennek a munkának is megvan a nagyon izgalmas része. Hogy csak egy példát említsek: nemrégiben találtam egy magyar srácot, Balogh Zsoltnak hívják, tizenöt éve Angliában él. Odakint iszonyú nagymenő DJ, a 2012-es londoni olimpia megnyitóján is dolgozott együtt Danny Boyle rendezővel. Ezen kívül fényfestőként dekorálta a Sydney Operaházat, és a nagy David Bowie-kiállítás vetítéséről is ő gondoskodott. Nekünk pedig sikerült megnyerni őt a Lovasi 50 koncertre látványfelelősként. Na, ez is a munka izgalmas részéhez tartozik.

Mi a TV GO? Egy szórakoztató portál, ahol filmeket, sorozatokat és tévéműsorokat nézhet, friss hírekkel és filmes cikkekkel kiegészítve. Mindez bárhol, bármikor, bármilyen regisztrált készüléken (számítógép, okostelefon, tablet). Regisztráljon, és válogasson a TV GO kínálatából!