TVGO Magazin

Három (és még több) tánc

Három (és még több) tánc

Alázat, fegyelem, küzdelem, verejték és könnyek – a tánc nem csupán a felszabadító érzésekről, az örömről és boldogságról szól, sokaknak inkább a boldogulását, álmaik megvalósulását jelentik. A balett táncosok élete biztosan - filmek a Tánc világnapjára.

Újra és újra elgondolkodtat Halász Glória dokumentumfilmje, a Három tánc. A Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balettet tanuló három diákjának története még azokat is arcul csapja, akik (eddig) nem érdeklődtek a műfaj iránt: igaz, a filmben első blikkre három, különféle generációból származó táncospalánta küzdelmét követhetjük nyomon álmaik felé, hisz „a tánc az életük”, emellett minket is figyelmeztet. Táncra hív, hogy átgondoljuk, mindent megtettünk-e saját álmainkért, vágyainkért, egyáltalán önmagunkért, hogy boldogok legyünk.

Forrás: TVGO / Halász Glória, Cirko Film

Mert igazából ez a cél: mindenki boldog szeretne lenni. Az viszont nem mindegy, milyen áron. Marcell, Ábel és Demeter tizenévesen hozta azt az életre szóló döntést, hogy kilenc évüket a több mint hatszáz éves tradícióval rendelkező műfajnak szentelik, tudva, ez az idő rengeteg lemondással, mérhetetlenül szigorú elvárások és lelki-fizikai fájdalom közepette telik majd. Láthatjuk az első botlásokat, a kemény versengést, de a győzelmet is, amely mindegyikőjük végső célja.

Katartikus dolog ez: a tánc nem csak az álmodozásról, arról a bizonyos flow-ról szól, hanem a tánc maga az élet minden keménységével, elvárásával, fájdalmával, kihívásával és bizonytalanságával együtt, ami kéz a kézben jár sokszor indokolatlan előítéletekkel, megszégyenüléssel és bekategorizálással. Halász Glória filmjét sokan hasonlítják a méltán népszerű Whiplash-hez: mindkettőben megjelenik az a küzdelem, ami az egész alkotást őszintévé, hihetetlenül életszerűvé teszi, a Három tánc viszont továbbmegy, külön kihangsúlyozza ezeket ridegen kékesszürkére festett képi világával.

A Három táncot keressétek a különféle magyar filmfesztiválok – a héten a MediaWave - repertoárjában, de ha meg szeretnétek tapasztalni a tánc okozta élményeket, válasszatok a TV GO-n a tánc világnapja alkalmából összeállított filmes válogatásunkat.

TÁNC MINDEN MENNYISÉGBEN - FILMEK A TV GO-N:
- Fekete hattyú
- Tiltott táncok (feliratos)
- Szabad a tánc (feliratos)
- Táncra születtek

Mi a TV GO? Egy szórakoztató portál, ahol filmeket, sorozatokat és tévéműsorokat nézhet, friss hírekkel és filmes cikkekkel kiegészítve. Mindez bárhol, bármikor, bármilyen regisztrált készüléken (számítógép, okostelefon, tablet, okostévé). Regisztráljon, és válogasson a TV GO kínálatából!

Illusztráció forrása: Halász Glória / Filmfabiq

Ez is érdekelhet